Stefan Salvatore

Alap adatok:
Becenév: Stef
Kor: 167 éves és 17-nek látszom
Születési hely, idő: Mistyc Falls, 1873
Faj: Vámpír
Foglalkozás: Tanuló

Család:
Apa: Giuseppe Salvatore, már nem él, megöltem
Anya: Ismeretlen
Testvér(ek): Damon Salvatore, él és ő is vámpír, nem túl jó a kapcsolatunk, de megvédjük egymást.
Egyéb hozzátartozók: Zack Salvatore a nagybácsim, meghalt már, kapcsolatunk átlagos volt.
Háziállat(ok): -

Jellem:
Hát nézzük csak. Eléggé összetett jellem vagyok. Általában kedves vagyok, és nem rejtem véka alá a véleményemet, mert fontosnak tartom az őszinteséget. Régi vágású vagyok, így a hölgyeké az elsőbbség… tehát a lovagiasság is az erényeim közé tartozik. Mint vámpír igencsak tüzes a temperamentumom, bátornak és harcisnak tartom magamat. Az én szememben a szeretteim az elsők. Ő értük a végsőkig elmegyek és bármit megteszek az érdekükben. Továbbá Elena életét foggal és körömmel is megvédeném. Ebből kiderül, hogy romantikus alkat vagyok. Mindezek mellett magabiztosnak is tartom magamat.

Személyleírás:
Aki rám néz, az láthatja, hogy barna hajam van és szemem is passzol hozzá, szóval az is barna.
Öltözködési stílusban követem a divatot. De amúgy általában farmer-póló kombó az, ami bejön. Néha még egy kabátot is magamra öltök.

Előtörténet:
1873-ban születtem Misytc Falls-ban a család második gyermekeként. Valami oknál fogva.. talán azért, mert én voltam a kisebb, mindig engem pátyolgattak, én lettem a kedvenc a családban. Damon talán ezért is neheztel rám. De ezzel együtt is mindig megvédtük egymást igazi testvérekhez méltóan.
Aztán egy nap belecsöppent az életünkbe Katherine, aki később az egész életünket megváltoztatta. 17 éves voltam, amikor hozzánk költözött, mert elhitette velünk, hogy egy tűzben elvesztette a családját. Befogadtuk az otthonunkba, de akkor még nem sejtettük mit okoztunk ezzel.
Nem sok időbe tellett, mire beleszerettem ebbe a titokzatos, ámde gyönyörű lányba. Szép lassan egy romantikus kapcsolat alakult ki köztünk és mondhatni, hogy boldogan éldegéltünk. Aztán felbukkant Damon és itt jöttek a gondok, mert Ő is beleszeretett Katherine-be. Én nem tudtam akkor, hogy Katherine milyen játékoz űzött velünk. Damonnal is velem is múlatta az időt rendesen, de egyikünk sem tudott a másikunkkal folytatott kis kalandjairól. Elég sokáig ment ez így, míg egy nap vámpírrá változtatott mindkettőnket. Furcsa volt az egész új élet. Katherine velünk akarta leélni az örökké valóságot. De hiba csúszott a számításiba. Valamiért le kellett lépnie tőlünk, ezért megjátszotta saját halálát. Én apámat tartottam a felelősnek érte, ezért megöltem. Mindezt azért, mert apám verbénát tett az italomba, ezért Katherine legyengült és bezárták egy sírba. Legalább is azt hittem, mert kiderült, hogy nem is volt benne a sírban akkor ő…. Mindezek miatt Damon megesküdött, hogy soha nem lehetek boldog…
Évekkel később tértem vissza a városba, Mistyc Falls-ba. Ekkor találkoztam Elenával, aki kísértetiesen hasonlított Katherine-re, de belső tulajdonságai mégis nagyon különbözött Tőle. Így történt, hogy beleszerettem. Boldogan elvoltunk egymással, mikor Damon is visszatért a városba. Neki is megtetszett Elena és szét akart választani minket.
Kiderült kicsoda is vagyok, ezért Elena elhagyott, teljesen besérültem ezen. De hála az égnek ki tudtunk békülni és újra összejöttünk. Eközben Damon és Elena egyre közelebb kerültek egymáshoz és nagyon jó barátok lettek. Engem persze ez zavart, mardosott a féltékenység.. azt hiszem jogosan.
Aztán Elena egyszer csak megcsókolta Damon-t… (Nem tudtuk, hogy valóban katherine volt az, csak Elena bőrébe bújt.)


Példajáték:
*Sejtettem, hogy mit gondolhat a házról. Tény, hogy óriási. A beköltözésem óta már volt alkalmam megszokni az egyedüllétet. Néha jött egy bejárónő kitakarítani, ennyi volt az összes társaságom Azt nem engedtem, hogy főzzön, mert a saját ízlésemet csak én ismerem jobban, nem? No mindegy. Végül is szép és impozáns volt a ház, de túl nagy nekem. Apám nyilván nem gondolt arra, hogy nekem nem lesz társaságom. Már gondolkodtam azon, hogy veszek valami háziállatot. Bár azt még nem tudtam eldönteni, hogy milyet. Lesz még rá alkalmam. Talán egy kutyát. De nem valami nagyot. Nagy állatnak itt vagyok én. Mert végül is az vagyok... De próbáltam megnyugodni, hogy Mel-nek jó legyen. És néhány pillanat múlva nyugodt is voltam. Az én kis boszimért bármit megteszek.*
-Azért Téged, mert már így is eléggé közel vagy hozzám. És talán megértenél néhány dolgot, mert Te is keresztül mentél nehézségeken. *Mondtam Neki őszintén. De attól még nagyon is féltem, hogy megundorodik attól, hogy gyilkoltam. És ha eltávolodna Tőlem, azt nem biztos, hogy el tudnám viselni annyira megszerettem Melt-t.* -Félek...nem akarlak elveszíteni. *Mondtam Neki halkan. Na milyen férfias ez? Bevallani, hogy félek...mi lesz a következő? Majd rózsaszín cuccokat kezdek hordani? Korholtam magamat.*
-Hát igen...van ízlése. Csak nem tudja elviselni, hogy én akartam választani. Nem akartam ilyen kirívó házat... *Sóhajtottam fel. Becsuktam az ajtót mögötte és körbemutattam az impozáns, antik szobrokkal teli előszobán.* -Ez nem én vagyok, ez nem az én stílusom. *Bevezettem az előszobából a nappaliba.* -Na ezt én rendeztem be...kissé sötét a bútorzat, de néha jó csak úgy begubózni...

Alexander Morgan
Innen származik a próba játék